
A Bóbita Brüsszel hétvégi óvoda és iskola szervezésében, családoknak szóló programsorozatunk részeként, 2026 máj. 28-án csütörtökön 19 órától és máj. 29-én pénteken szintén 19 órától részt vehettek Bibók Bea pszichológus 2 részes előadás-sorozatán. A csütörtöki 1. rész címe: Gyermekkori traumáink felnőttkori következményei- A parentifikáció és az infantilizáció jelensége .
A pénteki 2. rész egy interaktív előadás lesz;Tudatos szülők- konstruktív családi kapcsolatok címmel, melyet Bea 2 könyvének dedikációval egybekötött könyvbemutatója követ. A könyveket a helyszínen meg lehet majd vásárolni.
Ez alkalommal részt vehetünk egy interaktív beszélgetésen is,melyen föltehetjûk kérdéseinket és megoszthatjuk a témával kapcsolatos gondolatainkat is. Várunk benneteket szeretettel.
Bibók Bea szexuálpszichológus nevét az Ellopott gyermekkor című, nagy sikert aratott könyve tette ismertté, ami a parentifikáció témáját dolgozta fel. Második kötetében, az Ellopott felnőttkorban az infantilizáció következményeit vizsgálja.
A parentifikált, szülői szerepbe kényszerült gyerekek felnőttkorukban, magukat elhanyagolva és kizsigerelve folyton mások szükségleteire figyelnek, hiszen ezt tanulták meg a családban. Ez a működés hosszú távon érzelmi kiégést okoz, ám létezik kivezető út.
Hogyan kerüljük el a függő kapcsolódást? „Feltetted már magadnak a kérdést, hogy jól éled-e az életedet? Úgy érzed, hogy a legfontosabb szeretetkapcsolatodban manipulálnak vagy érzelmileg zsarolnak? Éreztél már mardosó bűntudatot amiatt, mert nem a szüleid elvárásai szerint élsz, hanem az önazonos életre szavazol? Amikor a szülő túlzott szeretetével és öncélú gondoskodásával nem engedi felnőni a gyermekét, beszélhetûnk az infantilizáció jelenségéről.
Az előadásokra váltható kombinált jegy,mely mindkét előadásra érvényes:A kombinált jegy ára 100 EUR .Előadásonként, tehát az előadássorozat 1 -1 részére érvényes jegy 55 EUR ba kerül.
Asbl.Bobita
Retrouvez les meilleurs événements autour de vous, sauvegardez vos favoris et recevez des alertes personnalisées.
L'application PassPass arrive très bientôt sur iOS & Android.
100% gratuit · Made in Belgium · Pas de tracking publicitaire
